Életünk Hamelnben

Most jött el az a pillanat, amikor úgy érzem, hogy írnom kell. Egyszerűen csak azért, mert ezt már nem lehet másképp ép ésszel kibírni, ki kell írnom magamból a hétköznapok történéseit, hogy egy kicsit kívülről tudjam szemlélni az életünket. Aki pedig kíváncsi rá, olvassa, sajnálni semmiképp sem kell bennünket, ez az életünk, ebből próbáljuk kihozni, amit lehet.

Hogy milyen egy autista gyereket nevelni?! Leginkább ahhoz lehetne hasonlítani, mintha lenne egy emberbőrbe bújt kölyökkutyánk, akit képtelenség megnevelni, aki elképesztő makacs és nem hallgat senkire és semmire. Aki mindig kiborul, ha nem az van, amit ő szeretne és semmi hajlandóságot nem mutat, hogy megértse miért nem lehet úgy valami, ahogyan ő gondolja, hogy lennie kellene. Időnként vannak apróbb sikereink nevelés terén, de nagyon apró léptekkel haladunk előre. Bálint már iskolás, május végén töltötte be a 6. évét, így augusztusban el is kezdte. Szép lassan beszokott, itt azért több mindennel foglalkoznak, korábban kell kelni, jobban lefárasztja, de szerencsére szeret menni. Ez eddig szuper, végre valamiben van egy kis sikerélményünk, de most eljött az őszi szünet ideje. Két teljes hét, ebből Peti 3 munkanapot tud itthon lenni velünk, a többi napot egyedül kell végigcsinálnom Bálinttal 8 hónapos terhesen. Alapvetően ezzel semmi gond nem lenne egy átlagos gyerek esetén, de Bálint ugye nem az. Akkor most elmesélem, hogy hogyan is indult a szünet első napja.

Peti elment dolgozni, mi még aludtunk és fél 10-ig ki se keltünk az ágyból. Bálint hajnalban felébredt, aztán visszaaludt és valószínűleg emiatt bírta ilyen sokáig. Felkeltünk, reggeliztünk, beszéltünk a szegedi Mamával messengeren, megkávéztam, majd az volt a terv, hogy kocsival elmegyünk gyógyszertárba és pékségbe. Bálint közben tusolt egyet, újabban naponta többször tusol, ez is egy program nála, hogy a vízszámlánk mennyi lesz, az egyelőre rejtély. Felöltöztünk, persze Bálintot öltöztetni kell, különben soha nem indulnánk el, végre menetkészek voltunk. Kimegyünk az autóhoz, ekkor jött a szokásos műsor, Bálint nekivetkőzik az autóban, oké, hogy a dzsekit leveti, de a cipőt és a zoknit is, hiába mondom neki, hogy azt ne vegye, nem megyünk olyan messzire. Semmi gond, hajolgatok nagy hassal, ráadom a cipőt ahányszor csak kell. Beülök, indítanám a kocsit, de semmi, látom, hogy égnek a benti lámpák, Bálint egyik új hobbija, hogy felkapcsolgatja mielőtt kiszáll és mi nem mindig vesszük észre. Most sikerült lemerítenie az aksit teljesen, szuper! Hívom Petit, hogy mi történt, csak hogy tudjon róla és alkalomadtán szerezzen egy kábelt, hogy be tudjuk indítani az autót. A legnehezebb rész, hogy ki kell Bálintot szedni az autóbál, hiába mondtam neki, hogy nem működik, elromlott, nem tudunk elindulni. Erre ő csapkodott, dühöngött és fejbe rúgott, a szemüvegem is majdnem lerepült. Na itt egy picit elszakadt a cérna nálam, de muszáj volt kirángatnom valahogy az autóból. 

Elindultunk gyalog a gyógyszertárba, szerencsére a közelben van egy és pékség is. Egész simán eljutottunk odáig, a gyógyszertárban is normálisan viselkedett, de amint kijöttünk és nem arra indultunk amerre szerette volna, ismét hiszti, le akarta dobni magát a földre. Próbáltam csitítani, mondani, hogy megyünk a pékségbe, de meg se hallotta. Nem terhesen se könnyű egy 30 kilós gyereket erővel visszatartani, terelgetni, hát még így. Fognom kellett nehogy kiszaladjon az autók elé és persze rávenni, hogy végre elinduljunk. Ilyenkor már nem is gondolok arra, hogy mit gondolhatnak mások, miért viselkedik így egy ekkora gyerek. Kisebb korában még azért ez kezelhetőbb volt, de egyre nehezebb. Mentünk a pékségbe, azt is egész jól megoldottuk, esetleg akkor még sétálhatnánk egy kicsit, gondoltam én naivan, vegyünk fel pénzt a banknál, ami egy buszmegállóra van, nem olyan nagy séta. Útközben van egy kisebb játszótér, jó, menjünk arrafelé, miért is ne. Itt már el tudtam engedni Bálint kezét, messzebb kerültünk az autóúttól. Hinta, csúszda, homokozó, kicsit vizes minden az éjszakai eső miatt. Bálint egyből vetkőzni kezd, ha odaérünk a játszótérre vagy meglát egy homokozót, egyszerűen nem érti, nem érzékeli, hogy már hűvös van, ez már nem megy így. Persze nem engedtem neki, hogy levetkőzzön, 13 fokban, úgy hogy a szél is erősen fújt, nem lett volna túl jó ötlet mezítláb, kabát nélkül játszani. Erre belefeküdt a homokozóba, ezt már nem hagyhattam, be kellett mennem kirángatni, valahogyan kiszedtem, összekapartam minden erőmet és reménykedtem, hogy nem lesz semmi bajom az erőfeszítéstől. 

Ha ennyire nem megy a dolog, akkor irány haza, sem erőm, sem idegzetem nincs hozzá, hogy így menjünk végig az utcán. Hazaértünk, az udvaron ismét következett a vetkőzés. Kicsit hagytam, szélvédett helyen volt, a nap is kisütött, lenyugodott és utána magától bejött. Közben éreztem, hogy valami nagyon büdös, naná, hogy macskaszar volt. Sikeresen mindketten beleléptünk, de főleg én. Még jó, hogy előtte végigmentem cipővel a lakáson és ez terhesen különösen kerülendő. Közben Bálint már a fürdőben volt, cipőket kiraktam, kerestem hol lehet macskapiszok a lakásban. Majd megírtam Petinek a történteket, hogy milyen klasszul telik a napunk. Ezalatt Bálint a tegnap megkezdett habfürdője kétharmadát magára locsolta és kenegette magát a kádban. Örülhetek, hogy mindezt legalább a kádban csinálta. Gyerek letusol, felmosóvíz előkészít, akkor használjuk ki az időt és mossuk fel a lakást gyorsan, amíg Bálint habzik és csúszkál a kádban.

És ez még csak az első nap, délután fél 2, mi lesz még itt később?! Inkább nem szeretnék belegondolni, haladjunk lépésről-lépésre, éljük túl az adott napot, a többi meg majd alakul. Próbálom kímélni magam és vigyázni amennyire lehet, de azt hiszem egy ilyen gyerek mellett ez esélytelen, csak a jószerencsében bízhatok, hogy minden rendben lesz a babával és velem is. Felénk ilyen egy átlagos nap Bálinttal.  

Másfél hónap

Akkor kezdjük a közepén. Már jó ideje tervezem, hogy írok a blogba, fejben már rengeteg gondolatot összegyűjtöttem, de nem tudtam hogyan is kezdjek neki. Az első három és fél hétben nem volt kábeles netünk, igaz attól még írhattam volna, csak a megosztás váratott volna magára. Sebaj, még nem késő leírni az elmúlt hat hét eseményeit és persze a soron következőket.

Ma van hat hete, hogy elindultunk a nagy útra. Hihetetlen, hogy már ennyi idő eltelt, nagyon gyorsan szaladnak a napok szerencsére és őszintén szólva egy kicsit össze is folynak, hisz nekem és Bálintnak eléggé egyformák a napjaink. 

Az első héten Peti még nem dolgozott, így az a hét volt a legszuperebb, pakolásztunk a lakásban, beszereztük a szükséges dolgokat és elkezdtük felfedezni a környéket. Azon a hétvégén rögtön programunk is akadt, a hannoveri magyarok szerveztek összejövetelt, ami nagyon jól sikerült. A volt középiskolai osztálytársam már régóta Hannoverben él a családjával, tőlük hallottunk a rendezvényről.

A második héten Peti megkezdte a munkát, a legnagyobb kihívást a nyelv jelentette számára, rendesen bedobták a mély vízbe. Eddig úgy tűnik, hogy jól veszi az akadályokat, a munka és problémák hasonlóak mint otthon, viszont itt sokkal nyugodtabb és konstruktívabb a légkör. (Végre Bálint alszik, ez már a sokadik nekifutás, hogy folytassam a bejegyzést.)

Azon a hétvégén szuperjó időnk volt, ennek örömére Peti füvet nyírt az új fűnyíróval, mi pedig élveztük egy kicsit, hogy kint lehetünk a szabadban.

Ezen a hétvégén a városban is jártunk, hogy megnézzük a Street food fest-et. Végül csak egy szendvicset ettünk a már korábban kipróbált helyen és fagyiztunk is egyet. Bálint egész jól bírta a sétát, azt leszámítva, hogy gondolkodás nélkül ment volna bele mindenhova, ahol vizet látott. 

A harmadik hét is gyorsan elrepült, egy kis kedvesség a szomszédoktól, epres süti sütés, a környék játszótereinek felfedezése, új sétaútvonalak keresése. A pünkösd hétvégét pedig barátoknál töltöttük, akik már 5. éve élnek Németországban. Kicsit odébb laknak, 400 km-t autózni kellett hozzájuk, de megérte. Jól éreztük magunkat, grilleztünk, kirándultunk, játszótereztünk.

A negyedik hét kétségtelenül jól kezdődött, hisz eleve rövid hét, Petinek csak négy napot kellett dolgoznia és az internetet is sikerült végre elintézni. Az előző bérlő előfizetését le kellett, hogy szedjék erről a címről és miután a modemet megküldték postán, nekünk már csak aktiválni kellett és már működött is. Ez azért nem volt olyan egyszerű, rendesen túlbonyolították, de végül csak sikerült. Na és a másik fontos esemény, hogy Bálinttal jártunk a szomszédos óvodában, hogy megtudjuk hogyan is lehet elintézni, hogy felvegyék. Nagyon pozitív élmény volt, a vezetőnővel egy órát beszélgettem (angolul), elmondta, hogy előbb el kell menni az önkormányzathoz, ott van egy hölgy, hozzá tartoznak az óvodák és nála kell kitölteni a jelentkezési lapot, ők mérik fel a körülményeket és majd azt követően döntenek, hogy hol tudják Bálintot elhelyezni. Fel is hívta egyből őket és szólt, hogy itt vagyunk, keresni fogjuk ez ügyben. Peti csütörtökön telefonált és kiderült, hogy el kell mennünk Bálinttal egy orvosi vizsgálatra, ahol felmérik az állapotát és majd azzal a papírral mehetünk vissza, amit ott kapunk. Ez az itteni korai fejlesztő központ, akik csak hétfő-kedd-szerdán tartanak ügyfélszolgálatot, így következő hétfőn tudta csak Peti hívni őket. Itt azt mondták, hogy amíg nincs meg a biztosítási számunk, addig sajnos nem tudnak időpontot adni. Fel kellett kicsit pörgetni az eseményeket, Peti bement és már intézte is a biztosítási számunkat, amit még azon a héten meg is kaptunk, legalábbis levélben, hogy egyáltalán mehessünk orvoshoz, ha szükséges.

Eközben az én részemről is felmerült, hogy esetleg orvoshoz kell menni, mivel a hétvégi kirándulás során sikerült összeszednem egy kullancsot. A kirándulás nagyon jó volt, a közeli dombon sétáltunk egy nagyot Bálinttal. Jól éreztük magunkat, friss levegő, kellemes idő, gyönyörű táj.

Szerencsére elég hamar észrevettem a kullancsot, Peti az udvaron sütögette a grillhusikat, amikor szóltam neki, hogy mielőtt leülnénk enni jó lenne ha segítene, mert van egy kis fennforgás. Nem volt túl nagy a kis élősködő, na de akkor is, szívta a véremet, így gyorsan ki is szedtük. Előtte persze gyorsan utánaolvastunk a neten, hogy mire kell ilyenkor figyelni.

A feje lehet, hogy beleszakadt, de kint volt, már csak azt kellett megvárni, hogy vajon lesz a csípés körül nagyobb folt vagy megúszom. Most hogy már több mint két hete történt, lassan kijelenthetem, úgy tűnik megúsztam. Pár napig piros volt a csípesnél, viszketett is, de egyre kisebb lett a folt és szép lassan elmúlt.

Közben el is jutottunk az 5. héthez, sikerült időpontot kérni a korai fejlesztő központnál, ami június 6.-a. Azért itt mintha picit gyorsabban mennének a dolgok, mint otthon. Ez a hét volt eddig a legnehezebb, Bálint rengeteg türelmet és figyelmet igényel, rendesen feszegeti a határokat. Ha nem viszem sétálni vagy nem tud kimenni az udvarra, akkor teljesen szétkapja a lakást, kidobálja a holmikat, amik még dobozokban vannak, felmászik az ablakpárkányra, ahonnan nem tud lejönni, vagy épp a konyhaszekrényre mászik, hogy csokit keressen, vagy szétdobálja a ruhákat, amiket egy órán keresztül pakoltam és én legyek türelmes...

Egy kicsit feszült idegállapotban voltam a szülinapját megelőző napokban, nagyon vártam, hogy hétvége legyen és végre Peti is besegítsen. A szülinapjára rendeltünk egy homokozót és aznap meg is érkezett, tortát sütöttem neki, szereztünk homokot és a homokozót is elkezdtük összeszerelni. Másnap reggel már birtokba is vette.

Azóta mondhatjuk, hogy jobb a helyzet, ő boldogan túrja a homokot naponta háromszor, ha épp nem szakad az eső, én pedig szó nélkül söprögetek utána.

Ez a hét eddig egész jól telt, séta, homokozás, közös bevásárlás a boltban, tegnap pedig egy kicsit plázáztunk, mivel egész nap szakadt az eső és Bálint mindenáron menni akart valahova. Így felültem vele a buszra, előtt persze be kellett menni a buszmegállónál lévő pékségbe, megvártuk a buszt és bementünk a városba. Elég kevesen járnak busszal, amikor felszálltunk rajtunk kívül senki sem volt a buszon, nem csoda hogy csak félóránként jár. A bevásárlóközpontban vagy egy kis játszó sarok, Bálint ott szaladgált, utána persze megkerestük a játékautókat is, közben Peti is befutott és együtt hazajöttünk kocsival.

Ma délelőtt megvolt a szokásos sétakör a pataknál, a végén pékség, majd hintázás és már haza is értünk. A korai kelésnek köszönhetően ma bealudt, lassan már kelnie kellene, így be is fejezem és örülök, hogy végre sikerült írnom néhány sort, hogy mi is történt velünk mostanában. Folytatás hamarosan, amint időm és Bálint engedi. :)